19 dec

Hálót szövögető pók

Szombaton és vasárnap délelőttönként átjárunk kávézni a szomszédba :).

Hogy jön ehhez a pók? Hát úgy, hogy a legrövidebb út a szomszédba két bokor között vezet. Ott feszült a hálója keresztben, vagyis egy szál. Csak sem őt, sem a hálót nem láttam a végzetes lépés előtt, úgyhogy mire észrevettem, addigra el is szakadt. Másnap már egy kicsit óvatosabb voltam, ezért időben észrevettem az újabb szálat. Hogy az ördögbe csinálja? Két bokor között a levegőben? Alig hiszem, hogy alpinista felszerelése lenne. Azzal jól lehet lengedezni – kipróbáltam! Esetleg leereszti magát a szálon, aztán maga után húzza és felszalad a másik bokron és rögzíti? Nem vagyok pókász, és a wikipédián sem néztem meg, uh. sejtelmem sincs a hálószövés technikájáról. Mégis a szövögetés révén én is póknak érzem magam. Még mielőtt a bolondok házába küldenétek, elmondom, hogy miért. Azért, amit most csinálok. A világhálón lengedezek. És kötözgetem össze a különböző webhelyeket. A technikáról dunsztom sincs, csak kattintgatok. Csak sejtem, hogy sok-sok ember munkája van a háttérben. Beírom a cikkbe, hogy itt, erről és erről olvashatsz. Azokat a helyeket választom, amik nekem tetszenek. Minél több ilyen helyet kötök ide a blogomhoz, annál sűrűbben szőtt lesz a hálóm. És nem csak én teszem ezt…

Jól behálózzuk a földet.

Please like & share:

Vélemény, hozzászólás?